Kertünk és növényeink meghálálják, ha törődünk velük, de tudni kell, hogy némelyik növény esetében nem elég csupán az öntözés. A metszés például nagyon fontos feladat, de a munka csak akkor lesz hatékony, ha a megfelelő metszőolló kerül a kezünkbe.
Az elvirágzott növények, gyümölcsfák, cserjék, bokrok túlnőtt ágainak lemetszésével nemcsak szebbé és rendezettebbé tehetjük a környezetünket, de serkentjük ezzel a művelettel a növekedést is. Mindenképpen fontos tehát a kerti szerszámok között metszőollónak is helyet biztosítani, de egy biztosan nem is lesz elég! Nem mindegy például, hogy az eszköz kialakítása rávágó vagy mellévágó. Előbbit az elhalt növényi részek, utóbbit a friss ágak, gallyak esetében használjuk. Az sem mellékes tényező, éppen ki veszi kézbe a szerszámot.
Hölgyeknek lényegesen kecsesebb kezük van, mint a férfiaknak, az ergonómia pedig nagyon lényeges egy metszőollónál. Ezeket a szempontokat is vegye figyelembe, aki megtekinti a kínálatunkat, hiszen mindenképpen fontos a megfelelő darab kiválasztása.